sebtolvaj

Holnap van ma. Holnap lesz a bioritnusom azon napja, amikor a Mohammed a hegyhez. A másik időzónába lépés. Azaz a pszichoturizmus hazai úttörője síkra száll. Útvonalat tervez, programot bonyolít, véglegesíti az útvonalat. Ember tervez Isten vérez össze mindent, a piros jelzésű úton végig. Megtekintés. Befogadás. Kilátás. Lassan áll össze a program, fehér botomat készakarva a sarokban felejtem. Lehullok a hegyre, úgy mint egy pille. Télen volt egy halott lepke a lépcsőn, azt figyeltem, a szél, hogy milyen könnyen sepri a könnyű kis tetemet, mint ha játszana csa k éppen és az pedig cinkoskodik vele. Játszik ő is. És eszembe jutott, hogy mily képet zárt be a szeme utoljára, hogy mit adott neki, milyen képet adott a világ magáról utoljára. Mint ahogy már az enyémet is próbáltam elképzelni, hogy mi lesz az utolsó kép. Az utolsó pillanat utolsó kockája. Tán egy kórház plafonja, tán az útestten az aszfalt,egy csecsen terrorista mosolya, az ágynemű huzat mintája, boros üveg, koszlott abrosz,anyám, apám,gyerekem, feleségem, szeretőm, egy nővér, vagy egy infúziós palack. Egyre megy, bele a szembe.