sebtolvaj

...magáért van minden, semmi másért. Mégis oly hihetetlen ez, ha olykor ez az kicsúszik a számon, azaz belőlem. Ki. Olykor. Hogy az is valószerűtlen, hogy valahogy este tíz felé a kamilla illatú papírzsebkendők illatfelhőjében elzokogod neki azt amit a helyzet megenged, vagy éppen megkíván. Mondod, hogy a zokogásnak éppen most ő lenne a tárgya, hogy ezt a megkülönbözetett szerepet most reá osztottam. Csak néha nézek rá, ő is csak néha rám. Két lehajtott fejű ember. Olykor a hajába túr. (Ez nagyon szép kép). Olykor sóhajt, de csak levegőt vesz. Gondot teszek a lábai elé, talán azért van így lehajtva a feje, mert azt nézi. Azt a labdacsot, de nincs kedve játszani mint a kismacskáknak a gombolyaggal. Egyébiránt a körme nincs kifestve. Natural. Teljesen az. Beleszökik ez a kép is a többivel, ahogy eltűnnek a ujjai a hajában, majd újra előbukkannak. A szemem sarka. Csak az, csak az van most arra idomítva, hogy őrizzen meg ezt azt, néhány lomot abból ami ott van. A narancsos fény. Néha mondunk csak valamit. Nehezen megy nekünk. Midenkinek meg vannak az okai, én már bizonyos értelemben mezítelen. Ő...nem tudom. Feszeng. Persze nem értem, mert ha ezt akkor ott én mondanám magamnak, akkor madarat lehet fogatni, még úgy is hogy meglehetős utálom a tollnak, mint anyagnak az érintését is. Ezért hát nem értem - nem szabad értenem, hisz az értés elviselhetetlen. Kérdezi mi van ezzel meg azzal, és hogy úgy látszott én ezzel meg azzal egész jól, ha egyáltalán. Aztán már nem lehet tovább folytatni. Jön egy mondat. Úgy ahogy egy vonat. Robosztusan és pontosan. Aztán szépen helyére kerülnek a menetszéltől a dolgok. Mondja: lent ugye a város, és amit én most itt,...ha azt ott, akkor bizonyára olyanok is fognának madarat, akiknek erre relatíve kevés késztetésük van. Nem ért, nem érti, hogy belőle egy van - még nem jött rá, meglehet nem is akar, én meg itt jövök a bizonyításaimmal. Aztán végeszakad, vagyinkább bele, a beszélgetés, akár egy fullánk a feldühödött méhbe. Madzagon röpülünk - na, jó hogy ezt nem fogjuk ott bevallani. Nem tudom mit gondol. Elmondja, de olyan mint ha nem mondaná el. Indoklást várok ott, ahol mentségem is alig. Lettetem én oda valamit. Néztük...,legalábbis néztük nagyon a pvc padlót, mintha ott lenne. És ha ott volt, hát ott is maradt. Aztán ki-ki el. A helyére, vagy amit annak vél. Vele álmodom, végighömpölyög a szoba padlóján, beszivárog az ajtaja alatt. (nincs küszöb, vagy rossz). Belélegzi, ahogy ős is alszik. Éterrel itatom. Várom van e hatás.Várom.Nincsen. Egy farmer van, egy pullover, egy illat, egy nézés, egy mozdulat. Már majdnem minden van ezen a képen. Már majdnem...csak ő hiányzk róla. Jó régen ez - meg van több hómapja is, de kettő mindenképpen. Nem látom (csak ha akarom, s ez majd mindig van), nem beszélünk. Neki nincs mit mondani. Én meg már mindent elmondtam. Az ellőtt puskapor esete. Megvolt a nagy ugrás részemről. Szökkenésnek látta.Lehet, hogy igaza van.