sebtolvaj

Fekszem. Nem fordulok a fal felé. Nem, mert az befele van. Arra meg már jártam. Örök átok, hogy mindenhonnan vissza lehet jönni. Őrök átok, hogy mindenonnan vissza is jövök. Cirkuláris Szindbád.Félre ment. A súly, hogy hány helyen jártam, amit négy fal ölel körbe csak. Az óperencián túl, ott meg mi lehet? Egy másik óperencia. Egy kicsit más, egy kicsit jobb, egy kicsit szeplős, egy kicsit több a szél. Letenni az udvaron ezt a monitort. Ezt itt. És otthagyni örökre. Ott ülni mellette és vigyázni, hogy az örökre, örökre legyen, mert mindenkiben ott buzog a változás hajlama. Persze bennem is. Tehát magamra is vigyáznék, hogy a tárgyak...a helyükön maradjanak, míg a föld forog. Mindig odébb kell tehát tenni mindent, csak úgy marad a helyén. Hogy ahol most fizikailag vagy, egy esztendő sem kell, fagyos űr lesz itt - kitöltetlen. Csillagközi ájulás. Már csak az öl, már csak az hiányzik, úgy általában mondom ám én ezt csak, valójában konkrét ölek vannak csak. Nem menekülsz, egyszer a te helyedet is kitölti valami. Elszomorodsz, nem a ténytől, a tudás izgat, hogy az meg majd mi lesz. Fáradt vagy - valami nagy-nagy fáradtságnak a helye.