sebtolvaj

Jó kis érzelmi vidámpark. Szellem és hullámvasút. A szellemet megidézni lehet, röptetni és kikacagni, mint azt tudjuk. A hullámmal egyelőre ne foglalkozzunk, de holnap az út, az milyen lesz. Elképzelem persze, mindig elképzelek előre mindent. Neki támasztom azt a homlokomat majd az ablaküvegnek amiről épp a múzsa csókja hiányzik (glasskiss), kicsit majd hunyorítok is hogy egy kissé mosódjon el a táj. Mit nekem Monet. Aztán szaladni fognak a fák, már kívülről ismerem őket. Aztán átvágta a Moszkván, menekülőre fogni, nehogy megragadjon a múlt kísértetete.Pedig jajj de kedvez most neki az idő. Ez a massza, ami némi homeless szerelmespárok és penészes emlékmorzsa elegye. Aztán megint busz és megint az ablaküveg és megint homlok.Fel a varázshegyre, időzöm majd annyit. Kiszámítható vagyok mint egy matekpélda. Aztán gondolom meg is érkezem majd - hellyel közzel. Hellyel kínál - mondom majd neki mi nincs. Nézem van e szabadulás, van e valami esély, félek is majd, ettől nem lepődöm meg. Ikes igégkbe bonyolódom majd, küzdöm a nyelvvel, formába próbálom önteni azt ami nincsen, ill hiány formájában van jelen. Kíméletlen is leszek magamhoz és hagyom, hogy ő is az legyen. Tegnap ezt kérdezték tőlem szeretem e vagy csak bízom benne. Hát nem is tudom, azt hiszem szeretni nem és kellőképpen bízni sem, de mit mondjak, ha nem lenne hát az nagyon is rossz volna. Nem is szeretem, nem is bízom benne eléggé, de szükségem van rá, azt hiszem így kerek. Bár mindent megteszek a bizalom irányába, a szeretés meg azt hiszem nem ide való, csak zavart okozna. Nem akarok kötődni semmiféle képpen hozzá, és ez néha egybe mosódik a szeretéssel, bár szeretése válogatja, ám én nagyon bután szeretek, ha egyáltalán.
Volt hogy azt hittem, nincs is ilyen, aztán amikor meg igen, akkor éppen hogy nem lehetett benne hinni. Mi történt velem? Megint lepereg a holnap, az elmúlttal keveredve.
Majd holnap, a rajt izgalma van rajtam, nézd hát el most ezt nekem.Nem tagolom.Már félig vagyok csak itt.