sebtolvaj

Egy buszon ülök. Ez egy kép. Ez egy képtelenség. Gondolataimat meghatározatlan ideig..., izé, jönnek a karbantartók, a gondoltak kimaradásért, szíves elnézésüket kérem. Tehát egy buszon ülök, szó nélkül, kalauz nélkül, hogy nekem ilyen most az én jelenlétemnek az íve. Hogy az elkárhozással is pont annyit lehet nyerni, mint az üdvözüléssel sebre dugni a haszont. Mi az  bűn, magamnak szegezem a kérdést. Részem van e benne, vagy csak szemlélő volnék, csak elszenvedem. Előjön megint, mert előhozzák, hogy az élet pillamatokból áll, és ennek az egésznek az adja koherenciáját, hogy ezek a pillanatok, nem ám ám csak úgy lebegnek mint az atomok a messzi univerzumokban, hanem a kötőanyag az bizony minden döntésünk. Hogy a ragasztó csak ez. Ez némi spiritualitást enged meg részemről (van bennem spiritusz), noha eszembe jut Tinto Brass véleménye, hogy nőt és férfi közt a cement mindössze a sperma. Hát ettől én jó messzire merészkedtem, pedig amikor olvastam ezt, nem háborgott a lelkem, mert azt is gondolom, hogy a világ, a világom, szóval, hogy bizony lehet ilyen mezítelen és védtelen, hogy az ilyen állítások is éppen oly igazak legyenek. Úgy vagyok egy ideje (dirmixmirmix), mint egy kötéltáncos, aki elúnta a gravitációt. El akarok menni ebből a cirkuszból, de fogalmam sincs van e másik cirkusz, mert kellene lennie egy olyan ponyvának, ahol felléphetek. Nem értek máshoz, csak a fel- és a lelépéshez. Ehhez értek csak, nem tehetek mást, csak bízhatom abban, hogy valahol, van egy másik cirkusz, és még abban is reménykednem kell (nem elég lennie), hogy felimerem én azt a cirkuszt, ahol minden dob nekem pereg. Kérdezik, mi van ha iszok. Kérdezik mit álmodok. Kérdezik milyen az amikor azt mondom; most jó nekem. Ritkán iszom, ritkén álmodok, ritkán mondom azt, hogy, most jó nekem. Ezek hárman egybe vannak fűzve, egyűvé tartoznak mint mesebeli királyok három fiai, de meg nem mondanám már, hogy melyik a legkisebb fiú. Mondják, néhányan mondják, ami itt folyik, az zagyvaság, hogy ez a blog nehezen érthető meg. Nincs rá magyarázatom, nincs ideológia, belső lázak és hideglelések vannak, azok meg ilyenek, biztos közérthetőbb is lehetnék, de most ennyire futja tőlem. Tőlem futja, nem elírás, innen indul a futás, és általában, a krétával az assfaltra rajzolt célvonalat, elmossa az eső. Holnap hétfő lesz. Esőnap, túlzott várakozásokkal. Zsírkrétával.