sebtolvaj

 - El akarok innen menni, érti?
 - Igen értem Önt, de hova?
 - Nem tudom milyen magamon kívül, elárulná nekem?
 - Ön nem szereti önmagát?
 - De, túlzottan is.
 - Akkor miért akar elmenni?
 - Szívesen kipróbálnám milyen például Önnek lenni...
 - De, ugye ezt tudja, hogy lehetetlen?
 - Igen, tudom, éppen ezért.
 - Ön lehetlen célokat tűz ki maga elé?
 - Nem, nem ért, én tudnék Ön lenni, ha akarnék.
 - Ezt szimbólikasan érti most?
 - Nem, végletesen komolyan értem, szeretném tudni, milyen érzés, amikor megfésüli magát, amikor a cipőjén a kapoccsal bíbelődik, szeretném tudni, milyen amikor rám néz, és azt is szeretném tudni, hogy milyen az Ön világa
   nélkülem, milyen az első slukk cigarettája reggel, és hogy árad szét a nyelvén a feketekávé, hogy mit érez a keze, amikor térdig érő fűben simít, hogy milyen amikor fáradt, és hogy amit lát, hogy hova teszi a képeket.Milyen    amikor kimond egy szót. Adja kölcsön a nyelvét, a fogait, a szájpadlását, a nyálkahártyáját, ha csak így megy. Vigyázok rá, nem lesz gond vele.Adja oda az izmokat, a csontjait, az inakat, a vérét, a retináját, a dobhártyáját, az anyajegyeit,a pórusait, a karjáról a pihéket, a tulipános pulloverét, alóla a tüdejét és vele egy lélegzetet. A máját, a gyomrát, a homloklebenyét, az összes miteszert, így gondolom.
 - Igen, azt hiszem értem, de ez lehetetlen.
 - És nem válaszol?
 - Nem tudok..., hisz ez lehetetlen.
 - Ön boldog?
 - Nem értem a kérdést...
 - Azt kérdeztem, hogy szabad e?
 - Nem. Van valakim.
 - Nem úgy értettem, hogy azt érzi e, hogy Ön érzi ezt magában, hogy szabad, s mindezt nélkülem.
 - Nem tudom, milyen Ön nélkül szabadnak lenni, hiszen itt van.
 - Adja kölcsön, mégis kölcsön, az összes létfontosságú szerveit, és mondom a választ.
 - Ezen még elgondolkodom.
 - Rendben, de az agyát se felejtse el...