sebtolvaj

Nem lehet ám annyiszor mondani, hogy elég legyen.Nem lehet. Egész egyszerűen nem. Hétfő lesz. Azaz, lesz hétfő. Hónod alatt irdatlan nagyságú félfamentest viszel, és fehér ruha is lesz rajtad, olyan amilyet a hentes visel, amikor jön a tor. Mindegy is, te csak mész - nem tudni hova, noha célja van a te menésednek, a hónod alatt meg az amit előbb említettem, a félfamentes, mint egy ad hoc lázmérő, de végül is a rendeltetése nem erre szolgál majd. Ezt már előre tudod. E papír nem másért kell, mint, hogy oda felvázold magad, akkor amikor már minden szavad elfogyott és érzed is, hogy akkor most így nincsen tovább. Azért teszel egy próbát, kiteríted a hatalmas kertben a nyirkos papírt majd, és pont,pont vesszőcske - látjátok az ott meg a lélelk lesz alighanem, vagy a tus hagyott foltot, ahogy odacsöppent. Kihúzom a számításom,újrakezedem, ezúttal már több ismeretlennel. Nagy kiványcsi szemek is lesznek, rajtam meg súly, éppen 4 kiló. Vagyok, látjátok, majd mutatok végül a képre, melynek sarkában, lesznek számítások, úgy hagyom én ott a kézjegyem. Maradék nélkül vagyok osztható. Erre persze, senki nem számít majd, mindenkinek leeseik az álla, de majd azt mondom, én előre szóltam; én ilyen fiú vagyok.(De semmi-semmi nem lesz így, nem lesz, papír,nem lesz számítás - iszonyat csönd lesz, belőled való)