sebtolvaj

Nem elég fontosnak tűnni, annak is kell látszani. Fontosnak. Fontosnak. Fontosnak. Háromszoros fontos. Egy fiók, melyben elhevernek a régi tárgyak, papírlapok és egyebek. Szögek melyeket már soha nem fog senki a falba verni, próbálkozom a fiókkal, de a fejem sehogy sem fér bele. Ön kényes, mondhatná ezt is olykor, amikor fotelében hol elterpeszkedek, hol gubbasztok, s mondanám, hogy felvetése önkényes, s mert én ott bizony magamért, vagyok ott, na ez az ábra, nincs mese, más is ott van, akit magamnak jól megjegyeztem, jelet hagytam rajta, valami emlékeztető árulást, és most az önvád mar, hogy én volnék Zorro, az az álruhás, akinek a lábnyomában is igazság virágzik. Jut eszembe, mindössze egy virágról volt szó, vagyi olyan értelemben, hogy nem szakítunk...le semmit. És persze fel sem, ehelyt a sebek vannak agyamban megforgatva. Egy hülye reggelen felébredsz, és kérdezed magad mi tart életben téged, balgaság ilyet kérdezni, a laza reggeli balgaságban, mert olykor eltalálod a választ - félelem, és olyan könnyen hagyja ez a szó el a szádat, mint ha csak azt mondanád, egy embernek a hegyen; szeretlek, érted. És a fiókban, erősen meglászik az idő, korrodálnak és görbülnek magukban, hogy lássék, okuk van, s okozatuk, ha már nincsen méltó kéz arra, hogy valaki őket egyszer a falba verje, és gondosan kiakassza képeim. Miattad fotózom, nem ellened.