sebtolvaj

Egy mondatra készültél, mindössze egyre és jól tudtad, hogy ezt a mondatod csak egyszer mondhatod ki. De te ilyen vagy, ilyen egyszeres. Maradék nélkül csak osztható. És nem is mondtad, most hogy elképzeled, magadat látod, ahogy egy ágy fölé görnyedsz, a tél az utolsókat rúgja beléd és lenézel, és ott a város. Ködben úszik, vagy csak a könnyed, nem érdekel, csak lenne már könnyebb, nem érdekel miért homályos. És a sárga notesz, amit Janó is megdícsért, és kezedben csak úgy serceg, az alkoholos filctoll a papírba karmol. És készülsz zsongító mondatodra, amitől minden másképp lesz ezután, és nem gondolsz másra, egy arcot látsz csak, és az sem érdekel, ha nem létezik egyáltalán. De persze, hogy létezik, hogy bonyolítsa a sorsot, igen létezik, de már nem lehetsz bizonyos ebben sem. És karmol a papírba a toll, és tudod, hogy ez lesz az a mondat, amit még egyszer nem engedhetsz meg magadnak. Óvatos vagy, és persze gyáva, az utolsó utáni percre hagyod. Az odaadást. Hogy ne lehessen rá reagálni, mert nem hiszel benne, hogy nem lehet. Azt hiszed, hogy az a mondat, abban minden oly sűrün van jelen, hogy szem nem marad szárazon és tudomásul venni képtelenség. Leraksz a küszöbére, egy pár évtizedet, eljátszod februárban, hogy Mikulásnak lenni, így megkésve is lenni lehet. Aztán a csend, aztán csak csend, a te csended ez, magad így vigasztalod, aztán meg azt forgatod fejedben, hogy feladtad a leckét azzal a mondatoddal és hallgatni csak azért arany. Aztán idő, temérdek. Na jó, na jó, csak néhány hónap és a csend a velődben találod egy reggel, és azt mondanád, hogy szólj már, magadra nézel, s azt mondod; ilyen ember, nem volt még, s nem lesz ezután sem. Tetszik, még mindig tetszik, ahogy hazudsz magadnak. Ám a fejedben valójában, csak kitépett noteszlapok vannak. És elképzeled, hogy ahogy kiszakítottad a füzetből, mint ha belőled egy részt téptél volna ki, egy verőeret, vagy egy izmot, egy inat, és elgondolod, mi lehet vele. Egy rész, a fene nagy télben, külön útra vált, és azt remélted, hogy mint a sólymok a gazdáikhoz, egyszer csak visszaszáll. De nem repül itt semmi, ebben az égig érő csendben. Néhány sárga, noteszlap ha száll, vagy gondosan eldugva, egy könyvben. Titoknak szántad és megrémít, hogy titok maradt. Aztán rájössz lassan, a sólyom is te vagy. Te vagy magad.