sebtolvaj

...hogy hálni jár belém a lélek. Hogy amikor leületem is éppen, azt akarta ideírni, mint ahogy írtam is. Mert hát megint itt tartok, és megint itt tart. Határozgattjuk meg egymást, mint a sziámi ikrek, bár fogalmam sincs hol vagyunk összenőve, talán az unalmunk köt össze. Vagy az amit annak hívunk. Unalomnak, de tudni vélem, hogy ez azért annál már több, söt mi több, ez egyenesen sok. Matatok valamit a negatív számok halmazában, hogy hátha ott van a kuty elásva. Üres fejjel mindek írsz, eddig lehet csak eljutni, bennem meg a lélek, ugye most pont hál, mert most van a hálásnak ideje is. A hálának nem tudom, mikor van.  Egyszerű dolgokat, csakis bonyolultan lehet, a bonyolultakat meg egyáltalán sehogy. Jól van rbe írva. Délután alszol, rög röhög a pofádba bele. Amikor a jó is rossz, végletesen. Holnap majd talán lehet, de ma hagyjatok békén, ma már nem énekelek.