sebtolvaj

...egy padban ülök. Iskolapadban, úgy mint rég, éppen azzal a feszélyezetséggel. Mondjuk legyen egy ez szülői értekezlet, valami helyett. A fejem leheajtva, a szemem meg lesütve. Lesütögetem a szemem, amit hallok, annak a kapcsán.Hogy ez a kurva kölök miket nem csinál, hogy honnan a francból szedi össze ezt a rengeteg  marhaságot. És csak mindig a szégyenkezés - hogy ez is én volnék. Serceg a neon a plafonon és vibrál az szemem. Most valakit pofán kellene vágni, visszakézből, úgy. Vagy a gyereket, vagy a tanárt, vagy magam, de ez így nem mehet tovább, hisz mind én vagyok. A nemháromság. Csak ülök és hallgatok. és szégyenkezem, mindezt nagyon is jól artikulálva, félreérthetetlenül. Talán a homlokom is izzad, mit lehet tudni, gyönygyözik és leszalad az ing gallérjéig néhány kis patak. Kint persze a hőség hömpölyög, orgiázik. Dühös az meg nem vagyok. Hogy most mit kezdjek mindezzel amit hallok, és hogy honnan van mindez. Honnan tanulta ezt, honnan az istenből, csak ez jár egyre a fejemben. Aztán már senki nincs a teremben, csak én vagyok. Neon helyett 40-es égő, megszokott székem, és macskaszag. Honnan tanultad? Itthon vagyok. Réges rég kicsengettek. Romlik a hallásom.