sebtolvaj

Megtalálni a nem kerestet, s közben elfelejteni azt amit nem szabad, minden kép keretről visszamosolyog rám, ottfelejtett önmagam. Persze a lógás mindig ment nekem, serény voltam mint kólában a buborék. Hülyeség, de soha nem gondoltam azt hogy ez valaminek a levágása volna, hogy ezzel rövidítenék is valamit. Csak azt akarom kihámozni, hogy ez nem a megúszásra irányult. Az isten se érti honnan jött, hisz az ember(mondjuk ehelyt én) számtalan módon azonosíthatja magát, és nem tudni azt, hogy véletlenszerű e a választás. Egyébként gyanítom az. Sok dolgom akad a véletlenekkel, mindig meg-meg találnak, belém botlanak egy utcasarkon, amikor nem figyelek, nem számítok a jöttükre. Vállon veregetnek, belenéznek jó mélyen a szemembe, aztán eltűnnek a keleti forgatagban, elnyeli őket egy busz, vagy egy metróállomás. Retróállomás. Hogy már megint a volt türemkedik újra csak elő, s mint létező tömege is kell hogy legyen, tehát térfogata van bizonyos értelemben, s ha így van, valamit kiszorít.Minden vízbemártott test...rád hasonlít. Így vagyunk tehát, térfogat, az vogymuk, isa persze. Befogott terek, ki hinné, ha magunkra nézek ellágyulok, azt meg nem szeretem, ezért hát ritkán fordul az elő, hogy magunkra nézzek. Nem olyan megoldhatatlan a dolog, lévén lehetetlen. Mi, én ,te - szolid, jólfésült urbánus szentháromság. Kézen-közön, kanyargós utcácskákon folyik el a tér, a mi terünk. A Moszkva tér. Tiltott hely vagyon ez egykoron, most már enyhébb a szél, de nem gondolom azt, hogy ne lenne erő, hogy ne létezne, ami újra odakenne az aszfalthoz, hogy a fal adja a másikat. Az a fal, igen az, ami közted,mi, én, te között gőgősen lehasít valamit. Nem tudni pontosan mit, talán egykor volt mimagunk, talán azt amik lettünk volna. Egyáltalán nem tudni. És azt sem tudom, hogy érdemes e tudni.