Egy kabátot nézek éppen, ami még a télen testemet fedte el, azaz hogy eltakart, vagyis hát nyomott. Rámnehezült, mint egy árnyék, én meg úgy tettem, mintha várnék, valami jobb időt, de csak a szelek, és pír az arcokon. Nézek egy ráncot rajta, ahogy a november kezejegyét rajtahagyta, az idő meg nem síimít, elhagyja magát. Úgy nézem mint egy foltot, amit a téli szél idehordott, de vinni már elfeledt.Ártatlan egy évszak. Aztán jönnek sorra a kabátok, amikben éltem én. Volt ilyen és olyan. Picike zakó. És volt orkán kabát is amivel jutottam idáig, azaz hogy egy másikig. Így vagyok tehát csak, kabátról kabátba, ciklikus hideg.Foszlik a szövet. Mindenható szabó,na jó, nem lehet szavam.
A fogason lóg, úgy látom élettelen, hogy tönkrement ezen a telen, valahogy holtra vált. Ködbe ment ködmönöm, mondd kincset így hogy keressek.Egy kabátnak teszek fel, fogas kérdéseket, persze hogy nem felel. Csak szakad a szövet. Persze hogy nem felel. Szakad a szöveg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése