sebtolvaj

Még (legalább) 8 nap van addig, míg valakinek monadani kellene azt a valamit amit olyankor szoktak, amikor az ember elindul, nagy merészségben, hogy a kenyere javát... Azt mondom, hogy mondanom kellene, mert hát nem lehet mondani és nem is lesz mondva. Aztán meg nem is kell. Idegenek. Azok. De mégis. Hogy ezek a megemlékezések itt maradnak, más sokkal fontosabb dolgok helyett. Azt kell majd mondanom aznap; látod, így van ez jól. Őt sem kíméli az idő. Ezt azért bánom. Bizonyára nagy adag önzés mondatja ezt velem. Az évfordulókat is el kell engedni, nem csak azt ami hozzátapadt. Jajj, milyen okos lettem hirtelenjébem ahogy megszabom az irányelveket. Nem szeretem a hierarchikus berendezkedést, talán ezért nem vagyok a magam ura. Nem rendelkezek, nem dobolom ki hetente magamnak az éppen aktuális direktívákat. Ugyan kinek is dobolnám. Kiértet akartam írni. Elszólás. Csak rossz előre tudni így, hogy mi történik meg, úgy 8 nap múlva benned. Hogy idolok omlanak össze majd, aztán nehogy maguk alá temessenek. Ez lesz az első alkalom, hogy nem mondom, azt amit mondani kellene, azt a valamit amit olyankor szoktak, amikor az ember nagy nehéz merészségben a kenyere javát...Most lesz, hogy nem nézhetem, hogyan megy végbe ez. Most lesz az, hogy semmit sem mondok, egyáltalán.