...mondjuk, úgy kezdeném...khm,khm...nézd gyönyörűm, nekem valójában semmim sincs, illetve van, ezt szeretném voltaképpen neked adni. Néhány elhasznált és hasztalan gondolatom van csak. Tudom számodra ez nem túl előnyös alkupozíció, de ha úgy esik akkor pl: feltudom hívni a figyelmedet a levegőt megnehezítő bodzaillatra, ami mára már majdhogy eggyé vált veled. Mit lehet, tudni, egyszer talán még jól jöhet az ilyesmi, elromolhat a szaglásod, ilyesmire gondolok, és akkor ott teremek én és mondom: bodzailat van, hoppá. Meg azt is, hogy ma éjjel is járt az izé.
Tehát multifunkcionális lenne ez a kevés is ami van. Aztán, meg még van valami, hogy ezt a tömegét tekintve is sok semmit, nem egyszerre önteném ám rád,nem ágyaltalán, rohadtul vigyáznék, igyekeznék vigyázni, hanem csak úgy hagynám szivárogni neked. Valahogy így mondanám el. De van amit egyáltalán nem lehet elmondani, és az ember ilyenkor inkább hagyja, nem mondja, mert az ember már csak ilyen. Ijedős. Megrémísztik olykor a szavai, amelyek tulajdonképpen nem is szavak, hanem betűkbe gyömöszölt érzések. Az ember már csak ilyen...és nem mondja ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése